Kérdése van gyermekével kapcsolatban? Segítünk!

Amiért érdemes dolgoznunk... - Egy édesanya levele

Mindig jó érzés látni munkánk eredményét, végigkövetni egy-egy gyermek útját, fejlődését, gyógyulását. A következő levelet terápiás kutyáink gazdája, Erdélyi Noémi kapta egy Édesanyától; az ő engedélyükkel tesszük most közzé.

Kedves Hallgatóság! 

Szné K. Judit vagyok. A kisfiamat szeretném most bemutatni, remélem, megfelelően tudom tolmácsolni azt, ami a szívemben van. Zéti 2008-ban született, az első babánk, a szemünk fénye. Már picinek is nagyon jó kisfiú volt. Ha vendégségben voltunk, nem rosszalkodott, mindig büszke voltam rá. Korán elkezdett járni, a beszéd kicsit később indult be, de 2 évesen 2 szavas mondatokban beszélt korának megfelelően. Ekkoriban került be a bölcsődébe. Látszólag az elválás számomra nehezebb volt, mint számára. A gondozónők mindig dicsérték, hogy nagyon szépen viselkedik. Többször kuncogtunk azon, milyen lélekjelenléte van, hogy kibírja azt, hogy egész nap nem szólal meg. Először azt hittem, biztosan félénkebb típus, szégyenlős, aztán pedig hogy halhatta, hogy erről beszélünk és már makacsságból vagy esetleg viccből nem teszi. Itthon csicsergett, mondókázott. Átkerültünk az óvodába, gondoltam, a környezetváltozás majd jót tesz, és kénytelen lesz beszélni, ha például wc-re kell mennie. Nem így lett, viszonylag hamar önálló lett az ovin belül. Ha nem kapott, evőeszközt felállt és hozott magának. Kezdett aggasztani a dolog. Valaki azt mondta, hogy így akarja felhívni magára a figyelmet. Az én kisfiam miért, itthon ő van a középpontban. Örökké dicsértem, próbáltam az önbizalmát erősíteni. Kérdezgettem, miért nem beszélsz cicám? Anya, mert nem akarok. Ígértem neki ajándékokat, próbáltam büntetni, könyörögni. Anya majd holnap beszélni fogok! Az óvónéni egyszer félrehívott, hogy nem lesz ez így jó, tennünk kell valamit. Ekkor elmentünk egy szakemberhez, aki a szelektív mutizmust emlegette. Nem hittem a fülemnek, létezik ilyen betegség és neve is van? Másnap volt az anyák napi ünnepség az oviban, Zéti ott állt a többiekkel, mutogatta a dalokat, de nem nyílt ki a szája. Természetesen végig sírtam. Vajon én csináltam ezt vele, mit csináltunk rosszul? Több szakembert, kineziológust is felkerestünk, mikor végül a családsegítőn keresztül eljutottunk a gyermekpszichiátriára. Elkezdődtek a terápiák, kicsit szkeptikus voltam, de lesz, ami lesz. Egyszer csak bejelentették, hogy kutyás terápiát is alkalmaznának, gondoltam, ártani nem árthat, de a mi problémánkon hogyan segíthetne? Egy kutyus miatt miért beszélne az oviban? Mesélte itthon, milyen aranyosak, miket csinálnak. Eltelt egy-két hónap. Egyik nap édesanyám ment Zétiért a sárga oviba (Zéti csak így emlegeti). Csörgött a telefonom, épp beültem a kocsiba, és anyukám sírva hívott fel, igen, végre megszólalt. Természetesen együtt sírtunk. A kutyusok segítettek. Itthon kérdeztem Zétit az élményeiről, azt mondta, Mazsi megtalálta a hangomat. Napról napra érezhető volt a fejlődés. Alig várta a csütörtököket, hogy találkozzon új kis barátaival. A terápia segített alig 2 hónap alatt, amelyet 3 év szelektív némaság előzött meg. Hamarosan visszamehetett az előző ovijába és napról-napra kinyílt a társainak, majd az ott dolgozóknak. Elérkezett a következő anyák napi ünnepség, és az én kisfiam együtt mondta a verset a társaival. Azután kiállt és elmondta, miért szereti anyukáját, és igen, újra sírtam, de már nem a félelemtől, nem a szomorúságtól. Szeptembertől az én okos, ügyes kisfiam iskolás lesz, a próbaórán a tanító nénivel beszélgetett és én nagyon-nagyon büszke voltam rá. Mazsiról sűrűn beszélünk azóta is, és igyekszünk részt venni olyan eseményeken, ahol ők is jelen vannak. Ha Zétit Mazsiról kérdezem, elsőként azt mondja, hogy Anya, nagyon szeretem. A fényképe az otthonunk dísze, és Noémi a kutyusaival a családunk része lesz örökké. Nem tudom valaha meg tudjuk-e köszönni a segítségüket, de hálás leszek egész életemben.

Nagyon sok szeretettel 
Judit

 

Rövid felvétel a terápiás kutyákról: